április 26

Mi kell egy online tanfolyamhoz? (2.)

0  hozzászólás

A korábbi bejegyzésünkben áttekintettük, hogy mi kell ahhoz, hogy neked is lehessen egy saját online tanfolyamod. Abban az írásban kifejezetten a belső erőforrásaidra, céljaidra, képességeidre fókuszáltunk. Meggyőződésem, hogy ez az, ami igazán fontos.

Tételezzük fel, hogy minden belső erőforrással rendelkezel, amire szükséged van egy online tanfolyam létrehozásához. Amint az hamarosan kiderül azonban, egymagában ez még nem lesz elegendő ahhoz, hogy elinduljon a saját tanfolyamod, hiszen ahhoz még némi technikai feltételeknek is teljesülnie kell. Erről fog szólni ez a bejegyzés.

Mire van szükséged egy online tanfolyamhoz? Bontsuk ezt a bejegyzést két nagyobb részre. Az első, hogy miből áll maga az online tanfolyam, a másik, hogy hogyan tudod ezt átadni a leendő hallgatóidnak.

Kezdjük az elsővel

Miből áll egy online tanfolyam?

Többféli média képezheti a tanfolyamod alapját. Korábban ezek még korlátozottabban álltak a rendelkezésünkre, manapság azonban már szélesek a lehetőségek.

Kezdjük a legegyszerűbbel.

Szöveg

Manapság sajnos az emberek egyre kevesebbet olvasnak. Általános jelenség, hogy mindent azonnal akarnak. Azonnal élményeket, azonnali örömöt, azonnali meggazdagodást. Instant kávét, hamburgert, elemes vibrátort.

Egyre kevesebben vannak, akik például képesek végigolvasni egy könyvet. A videójátékok valósághű élménye lemosta a színpadról a könyvtárakat. Sajnos.

De azért ne általánosítsunk olyan vadul. Még ma is sokan vannak, akik szeretnek olvasni, mert tudják, hogy az olvasás fejleszt és szórakoztat, tanít és olyan ismereteket ad, amelyeket más módon nehezen szerezhetünk meg,

Így az online tanfolyamok is állhatnak egyszerű szöveges információból.

Természetesen a szerkezet és a formázás nagyon sokat jelent. Egy hatszáz oldalas dokumentáció hamar álomba ringathatja az olvasót. Épp ezért célszerű megfelelően felbontani a tanfolyamunkat.

Egy szöveges tanfolyamban lehetnek:

  • Modulok
    Azok a nagyobb egységek, amelyek egy nagyobb témakört ölelnek fel az anyagból.
  • Fejezetek
    Az összetartozó információk egységei (kisebbek, mint a modulok)
  • Leckék
    Az egyszerre megemészthető tartalmak (nem túl terjedelmesek).

Ezt tehát úgy képzeld el, hogy egy tanfolyamnak van néhány főbb modulja, a modulok fejezetekre vannak osztva, és egy fejezetben tetszőleges számú lecke foglalhat helyet.

A leckét tekinthetjük tehát a legkisebb egységnek, azonban egy lecke sem egy összefüggő szöveget jelent. Szerencsés esetben megfelelően tagolt és illusztrált oldalként képzeld el azokat.

Képek

Nyilvánvalóan uncsi volna a tanfolyamunk és szürke is, ha csak szöveg volna benne. A legkönnyebb a szöveget megtörni néhány odaillő, színes képpel. Ettől nemcsak szebbé és tagoltabbá válik az anyag, de jobban érhető is lesz. A képek talán csak a vizuális élményt fokozzák, de az is lehet, fontos információt hordoznak.

Hang, vagy audio

Az audio-anyagok igen népszerűek az oktatásban. Az előnyük, hogy viszonylag könnyű a hangfelvételt elkészíteni (egy mobiltelefon is megteszi), és a vágás sem túl komplikált folyamat. Az érthető beszéd persze fontos, de ez is egy képesség, amire szükséged lesz, és erről az előző részben már beszéltünk.

A hanganyagok legnagyobb előnye felhasználói oldalról talán az, hogy a tanulás "kieső" időben is elvégezhető, például autóvezetés, utazás, sportolás vagy házimunka közben. Ehhez persze működő internetkapcsolat szükséges - bár ez manapság már nem olyan nagy szám -, vagy letölthetővé kell tenni a hanganyagot, ami nem biztos, hogy jó ötlet.

Videó

A legnépszerűbbek a videós tartalmak. Ezeknek a rögzítése a legnagyobb kihívás, s bár manapság már a mobiltelefonokkal is jó minőségű felvételeket lehet készíteni, nem árt hozzá egy kicsit komolyabb apparátus, mint például egy kamera, egy külön mikrofon, és a felvételek megvágásához, szerkesztéséhez szükséges szoftver beszerzése és kezelése is kihívás lehet.

Ha azonban ezekkel megbirkózol, akkor már egészen élővé teheted a tanfolyamodat. Képpel és hanggal beszélhetsz a hallgatókhoz, és ez nemcsak természetesebb tanulási forma (valaki elmondja, megmutatja az anyagot), de ez építi a legjobban a bizalmat, hiszen így ismerhetnek meg a legjobban a résztvevők.

Prezentáció

A prezentációkról sokaknak az írásvetítő, a projektor és a PowerPoint jut az eszébe. Ma már sok olyan eszköz elérhető azonban, amelyekkel gyerekjáték nagyszerű vizuális segédanyagot készíteni, amelyet egy egyszerű kód segítségével beágyazhatsz a tanfolyamodba. Ugyanígy letölthető PDF file-ként is felkínálhatod azt.

A prezentáció lehet a kísérője a hang- vagy videóanyagnak, de önállóan is megállja a helyét, ha pl. egy gyakorlatot akarsz adni a hallgatóknak.

Kérdéssorok

Amelyekkel a hallgató ellenőrizheti a tudását. Ez lehet egy egyszerű kvíz is, vagy egy összetett kérdéssor. A bevett gyakorlat, hogy a helyes válaszokat a végén felfedjük - de nem ez a legjobb megoldás. Ha ugyanis NEM áruljuk el, melyik volt a jó válasz, sőt, azt sem mondjuk meg, hol rontott a felhasználó, hanem kizárólag a helyes válaszok arányát mutatjuk meg (például százalékos formában), a tesztet korlátlan alkalommal lehet ismételni, így tanulhatnak belőle a legtöbbet.

Gyakorlatok, feladatok

A legnagyobb fejlődést azzal érhetjük el, ha implementáljuk a megszerzett tudást. Egy igazán jó tanfolyam nem feltétlenül tudást ad át, hanem képességet épít. A gyakorlatok a legjobb utat biztosítják ehhez.

Közösségi platform

Valós párbeszédre adhatsz lehetőséget, ha egy fórumot biztosítasz a tanfolyami résztvevők számára, ahol nemcsak veled, de egymással is kommunikálhatnak. Erre számos megoldás létezik. A legkézenfekvőbb talán a zárt Facebook csoport, de ez az, amit a legkevésbé ajánlok, mert ezen a felületen túl sok a zavaró tényező.

Egy zárt, különálló platform azonban kiváló lehet, főként, ha külön csoportoknak külön témaköröket tudsz elérhetővé tenni.

Ez tehát a KÖZÖSSÉGI vonalat erősíti a tanfolyamodban, ami nagyon hasznos.

Csoportos hívások

A "legélőbb" megoldást az online csoportos hívások adják a tanfolyamnak. Ezekhez használhatsz egy webinár-szoftvert, vagy például a Zoom-ot. Ha nincs lehetőség élő találkozókra, ezekkel a hívásokkal nagyon közel kerülhetünk azokhoz.

Mix

Nem turmix, nem is vegyes felvágott, mégis valami hasonló. A fenti lehetőségek javarészt önállóan is megállják a helyüket, azonban sokkal jobb lesz a tanfolyamunk, ha vegyítjük a különféle elemeket. Például egy videós tanfolyamban lehet prezentáció, szöveg és hanganyag is, valamint biztosíthatunk zárt közösségi oldalt, és alkalmanként tarthatunk Zoom-on csoportos megbeszéléseket.


Hogyan adjuk át az online tanfolyamot?

Pár évvel ezelőtt még az online tanfolyam lehetett egy darab letöltendő PDF file is. Ez a felhasználóknak sem volt nagy élmény, és az oktatónak sem volt főnyeremény, tekintve, hogy egyetlen kattintással tovább lehetett azt küldeni.

Az email-ben küldött sorozatok egy fokkal jobb megoldást biztosítottak, de ez is távol áll még az igazi "tanfolyamélménytől."

Ami korszerű és igazán jó megoldás, hogy egy különálló tanfolyami felületen, egy online tanteremben biztosítunk elérést a hallgatóknak a tanfolyamon.

Ennek az előnye:

  • Jól átlátható szerkezet
  • Mindenféle média jól megjeleníthető
  • Követhető a haladás
  • Interaktív felület (lehet kérdezni)
  • Időben lehet korlátlan az elérés
  • Bármikor bővíthető, kiegészíthető az anyag

A teljesség igénye nélkül adtam át neked most ezt a listát, de nyilvánvalóan egyéb előnyökkel is jár. ha egy korszerű online tanterem van a birtokodban.

Mi kell tehát egy online tanfolyamhoz?

Eljutottunk hát a konkrét kérdéshez, amelyre ígérem, konkrét válaszokat fogok adni.

Lássuk a medvét!

Jó. A medve után következzenek a válaszok:

Weboldal

Kell neked egy weboldal. Ez nem kérdés. Persze, online tantermet nemcsak építeni lehet, hanem bérelni is. Kérdem én azonban, hol laknál szívesebben? Egy tízemeletes lakótelepi panelban, ahol ugyan minden adott, de erősen be vagy korlátozva, vagy egy gyönyörű családi házban, ahol talán több a munka, de te magad alakíthatod ki az élettered?

Igen, léteznek bérelhető tanfolyami oldalak, ahol fillérekért be tudod te is suvasztani az online tanfolyamodat a többi, több száz kurzus közé, de kérdem én: Ki fogja ott megtalálni? Ki fogja megvenni? És mi marad a bevételből?

A WordPressFlow filozófiájának három alappillére van, amelyből az egyik a saját kezedben tartott rendszer. Épp ezért NEM ajánlom, hogy egy bérelt felületre helyezd a tanfolyamodat.

Online tantermi felület

Egy felület, amelyre BÁRMILYEN médiát feltölthetsz, ami egy online tanfolyamhoz szükséges. Fontos, hogy tanfolyamokat hozhass benne létre, amelyben modulok, fejezetek és leckék vannak.

Lehessen kérdezni, lássuk a haladásunkat, érjünk el mindent, amire szükségünk van. Legyen a rendszer okos, könnyen kezelhető és intelligens. Ez adja a stabil alapját a tanfolyamnak.

Tagsági rendszer

A tagsági rendszer azért kell, hogy csak az lássa a tanfolyamot, aki megvette. Különben nem tudod védetté tenni az anyagot, bárki szabadon hozzáférhet. Egy tagsági rendszerrel minden résztvevő a saját felületét fogja látni az oldalon, miután az email címével és az általa választott jelszóval belépett az oldalra.

Fizetési portál

Mert valahogyan el kell adnod a tanfolyamokat. Erre számos megoldás létezik. A kezedbe adhatják a zsozsót, de egy online tanfolyamnál többnyire (kb. mindig) elektronikus fizetési módokat használunk. Ez lehet banki átutalás, Paypal vagy bankkártyás fizetési mód, hogy csak a legnépszerűbbeket említsem. A legjobb, ha minden automatikusan működik.

Számlázás

Ez persze külön is megoldható, de mennyivel elegánsabb, gyorsabb és könnyebb, ha nem neked kell pöszmötölni a számlák kiállításával, hanem megy az magától is, mint a paripakacsás. Ne töltsd azzal az idődet, amivel nem muszáj!

Honnan szedjem ezt a sok mindent?

Fontos kérdés ez, mert mindezeket felépíteni, beállítani és megfelelő működésre bírni jelentős erőforrásigénnyel bír, és nem kis szakértelmet is megkíván.

Természetesen nem kell ezt a nagy feladatot a vállaidra venni. Azért vagyunk mi.

Mi ugyanis pont ilyen rendszereket építünk. Rövid idő alatt átadjuk neked a saját, gyönyörű, mindenféle mobileszközön is tökéletesen működő prémium kategóriás weboldaladat, benne a minden szempontból korszerű, kulcsrakész online tantermeddel, amelybe már csak a tanfolyamodat kell feltölteni.

Hogy hogyan? Megmutatjuk neked. Mi ugyanis nemcsak létrehozzuk a weboldalakat, hanem megtanítjuk azokat kezelni. Nem kell nekünk szólnod, ha egy új fejezettel bővül a tanfolyamod. Feltöltheted azt saját magad. Létrehozhatsz újabb tanfolyamokat. Bármit megváltoztathatsz, mert az egész rendszer a te kezedben és a te tulajdonodban lesz.


Hát kell ennél több?

Persze. Hiába van egy csudásan csillogó weboldalad, amelyben egy hipermodern és ultraszuper tanfolyam várja az érdeklődőket.

Valami még hiányzik.

Ezt a dolgot úgy hívják: Marketing.

A marketing nem egy ruhadarab, ezt már előre elárulom. De ha most jobban is belemennék, olyan hosszúra nyúlna ez a bejegyzés, mint az Amazonas. Ezt te sem akarhatod. De majd legközelebb a marketingről beszélünk.

Valami kimaradt?

Lehet, hogy valamit kifelejtettem. Nem káptalan a fejem.

Épp ezért, ha kérdésed merülne fel (vagy le), kérlek, tedd fel azt a hozzászólások között.


Ez is érdekelhet

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Szívesen változtatnál? Iratkozz fel ingyenes sorozatunkra!

Hogyan keress pénzt azzal, amit szeretsz?

A WordPressFlow INGYENES hétrészes email sorozata

Nagyon örültem a levél sorozatnak, köszönöm, hogy megírtad. Mind végigolvastam és jegyzeteltem közben, hogy emlékezzek a sok inspirációra ami ezekből érkezett. Úgy gondolom, hogy ha összeáll a kép a fejemben, pontosan miből és hogyan akarok megélni, akkor egészen biztosan rád bízom ennek a felületét, a weboldal létrehozását. Annyira jó, hogy van ilyen lehetőség, hogy a weboldal készítés össze van kötve a személyiségfejlesztéssel.

Betti

>
Processing...