április 12

Ne tökölj! Itt a gyors megvalósítás!

0  hozzászólás

Ez a cikk a gyors megvalósításról szól. Miközben ez a fogalom nem igazán szorul magyarázatra, hiszen csak annyit jelent, hogy valamit gyorsan megcsinálsz, mégsem arról van szó, hogy összeütünk egy tojásrántottát. Pedig az is megvan hamar.

Nézzük csak meg ezért, hogy miről is van szó.

Mi az a “gyors megvalósítás”?

Tanulmányaim során találkoztam ezzel a fogalommal, mint “rapid implementation”. Jó érzések töltöttek el, amikor bemutatták néhány példán keresztül, hogy mit értünk ez alatt, mert rá kellett döbbennem, hogy piszok jó vagyok benne. Nem a hét gyerekemre gondolok, hanem azokra a projektekre, munkákra, amelyeket nagyon rövid idő alatt tető alá hoztam.

A gyors megvalósítás kifejezést legtöbbször tartalmak elkészítésekor használjuk. A szóban forgó tartalom lehet egyszerű, mint például ez az írás. Lehet hosszabb is, mint például egy könyv. Lehet összetettebb, például egy tanfolyam, vagy egy weboldal. Természetesen túlléphetünk a tartalmak írásán is, de maradjunk most ezen a területen.

A gyors megvalósítás valahogyan a következőképpen néz ki:

Gyors megvalósítás

1. lépés

Az ötlet

Támad egy ötleted, hogy meg kellene, vagy meg lehetne csinálni valamit. Azt gondolod, sikeres volna a szóban forgó dolog, ha valóban megvalósítanád.

2. lépés

Átgondolás

Az ötlet csak egy ötlet, de az, hogy életképes-e, nem árt ellenőrizni. Érdemes átgondolni elejétől a végéig, és figyelembe venni a körülményeket.

3. lépés

A terv

Ha az ötlet kiállta az átgondolás formáját, akkor hasznos lehet azt pontosabban is megtervezni. Az igazán jó tervek írásos formában látnak napvilágot.

4. lépés

Megvalósítás

Ez a cselekvés időszaka, vagyis az alkotói fázis. Létre kell hozni mindent, végig kell menni a terv lépésein, és valóra váltani, amit kigondoltunk.

5. lépés

Megosztás

Hacsak nem a saját szórakozásunk végett dolgoztunk annyit, a művet publikálni kell, kiadni, megmutatni, átadni, felkínálni, beindítani, eladni.

A megosztás alatt tehát azt értem, hogy beindítod az adott dolgot. Ha könyvet írtál, kiadod. Ha tanfolyamot készítettél, meghirdeted, és fogadod a jelentkezőket. Ha egy bejegyzést írtál a blogodba, publikálod.

A kulcs természetesen az idő rövidsége. Itt rövidebb írások esetén pár óráról, közepes tartalmak esetén (pl. online tanfolyam) néhány napról vagy hétről, nagyobb tartalmak esetén (online vállalkozás) hetekről vagy egy hónapról beszélünk.

Perkekcionizmzus

Gyors megvalósítás vs. perfekcionizmus

A gyors megvalósítás lényege, hogy mindenre rövid időt szánsz, de az nem megy a minőség rovására. Viszont kétségtelen, hogy bizonyos dolgokat el kell engedned.

A perfekcionisták sosem lesznek képesek a gyors megvalósításra, épp ezért ők hátrányos helyzetben vannak. Mire ugyanis az ő termékük piacra kerül, legyen az bármely tökéletes, addig a gyors megvalósítók már az ötödik terméküket dobják piacra, és valós tapasztalattal rendelkeznek. Ez behozatatlan előnyt jelent.

A perfekcionizmusban a legnagyobb probléma, hogy borul az ésszerűség egyensúlya.

Ha például az a kérdés, hogy pingponglabdát, vagy gumilabdát áruljunk, akkor ezt a döntést alaposan át kell gondolni. Ennek van jelentősége, ésszerű tehát átgondolni.

Hogy piros vagy kék legyen a labda, annak már kisebb a jelentősége, így ezen nem érdemes sokat szöszmötölni. A perfekcionisták azonban utánamennek, közvéleményt kutatnak, s a színen túl meghatározni kívánják majd annak árnyalatát, hogy matt vagy fényes legyen, hogy milyen összetételű festéket használjanak, stb. Ennek - még ha van is jelentősége -, az elhanyagolható. A gyors megvalósítók már eladtak ötezer piros gumilabdát, a perfekcionisták még a színminták között bolyonganak.


Pro és kontra

Nézzük csak meg a gyors megvalósítás előnyeit és hátrányait, mert minden csak nézőpont kérdése, és nem árt tisztában lenni az esetleges hátulütőkkel sem.

Előnyök

  • A legfontosabb dolgokat szem előtt tarthatod.
  • A legrövidebb idő alatt napvilágot lát a terméked / projekted.
  • Letisztult lesz, amit létrehozol.
  • Valós tapasztalatokra tehetsz szert rövid idő alatt.
  • A tapasztalatokat azonnal felhasználhatod.
  • Nyereséget termelsz.

Hátrányok

  • Ha nem figyelsz, alacsonyabb minőséget állítasz elő.
  • Ha rosszul terveztél, később már nem nehéz lesz módosítanod.
  • Ha mindent azonnal megvalósítasz, túl sok futó projekted lesz egyszerre, s elveszel bennük.
  • A perfekcionisták csúnyán néznek majd rád.

Végeredmény:

Ha perfekcionista vagy, vagy számodra lényegtelen jelentőséggel bír az időtényező, nem érdemes a gyors megvalósításra törekednek. Más esetekben azonban jóval eredményesebb leszel, és sokkal hamarabb, mint egyébként, így ebben az esetben erősen ajánlott ezt a módszert használnod.

paprikás krumpli

Alkalmazás paprikás krumplira

Szeretnék egy egyszerű példát is felhozni, mert úgy érzem eddig túl általánosan beszéltem, és nem szeretném, hogy azzal vádolj, balettozva hányom a rizsát.

A projekt vagy tartalom lehet egy kondér paprikás krumpli például.

Emlékezz a gyors megvalósítás lépéseire:

  1. Támad egy ötleted.
  2. Átgondolod, és megvalósíthatónak tartod.
  3. Készítsz egy tervet.
  4. Megvalósítod.
  5. Megosztod.

Életszerű példa:
A család még szanaszét hever a lakásban, neked meg már az ebéden kell törni a fejed. Nem tökölsz, gyorsmegvalósítasz.

  1. Támad egy ötleted.
    Sztrapacska? Rántott hús? Nudli? Paprikás krumpli? Legyen az utóbbi. (Perfekcionisták ekkor végigjárják a családtagokat, ki mit szeretne. De ez nagy hiba!)
  2. Átgondolod, és megvalósíthatónak tartod.
    Krumpli van, paprika van, hagyma van, szalonna van, kolbász nincs. A fenébe. Kolbász nélkül nem az igazi. De egy tízperces bolti túra még belefér. (Perfekcionistáknak nem jó akármilyen kolbász, akármilyen szalonna, akármilyen krumpli, ők épp más ötletet keresnek.)
  3. Készítsz egy tervet.
    A terv a következő: Elmész a boltba, megveszed a kolbit, hazamész, megfőzöd a paprikás krumplit. (Perfekcionisták a sztrapacskát mérlegelik éppen.)
  4. Megvalósítod.
    Elmész a boltba, megveszed a kolbit, hazamész, megfőzöd a paprikás krumplit. (Perfekcionisták azon gondolkodnak, rendelni kellene a közeli pizzériából. De az nem az igazi, a távoliban jobban főznek. Ezt még át kell gondolni.)
  5. Megosztod.
    Jó étvágyat! (Perfekcionistáknak is.)
WordPress weboldalak gyors megvalósítással

Alkalmazás weboldalra

Hogyan legyen gyorsan weboldalad, online vállalkozásod? Mert igazából ide akartam kilyukadni.

A legegyszerűbb, ha a paprikás krumpli receptjét követed. De van még pár dolog, amire figyelned érdemes.

A lényegre koncentrálj!

Ami kell egy weboldalra:

  • Főoldal
  • Termék vagy szolgáltatás
  • Rólunk
  • Kapcsolat

Nagyjából ezek a legfontosabbak.

Perfekcionista hibák, amiket ne kövess el!

Ami sok időbe és pénzbe kerül, és nem igazán jelent nagy előnyt:

  • saját logó tervezése
  • saját egyedi design tervezése
  • saját arculat tervezése
  • szövegek ötszázszor történő átírása
  • képek válogatása heteken át

És hasonlók.

Hidd el :

  • Egy logót tíz perc alatt össze lehet rakni (a WordPressFlow logója is ilyen, én csináltam).
  • Nincs szükség egyedi design-ra, arculatra, mert a meglévő több száz sablont (amelyet profi webdesigner-ek terveztek) úgy tudod összerakni és testre szabni, hogy az teljesen egyedi lesz.
  • A szövegeket írd meg, olvasd át kétszer, aztán mutasd meg valakinek, aki más szemmel is átnézi, javítsd a hubákat, aztán kész vagy.
  • Stock fotós oldalakon több tízezer kép közül válogathatsz ingyen. Pár perc alatt kiválasztod a legjobbnak tűnőt, és mehetsz tovább.

A többit engedd el!

Nem örökre. Később megcsinálhatod, amikor már működik az oldalad. Mindig lehet fejleszteni, jobbá tenni, új funkciókat beállítani, új termékekkel, szolgáltatásokkal előjönni.

Később.

Akarsz egy jó weboldalt? Pár hét alatt összehozzuk - HA nem vagy perfekcionista.


Ez is érdekelhet

Mit tud az online tanterem?

Mit tud az online tanterem?
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Szívesen változtatnál? Iratkozz fel ingyenes sorozatunkra!

Hogyan keress pénzt azzal, amit szeretsz?

A WordPressFlow INGYENES hétrészes email sorozata

Nagyon örültem a levél sorozatnak, köszönöm, hogy megírtad. Mind végigolvastam és jegyzeteltem közben, hogy emlékezzek a sok inspirációra ami ezekből érkezett. Úgy gondolom, hogy ha összeáll a kép a fejemben, pontosan miből és hogyan akarok megélni, akkor egészen biztosan rád bízom ennek a felületét, a weboldal létrehozását. Annyira jó, hogy van ilyen lehetőség, hogy a weboldal készítés össze van kötve a személyiségfejlesztéssel.

Betti

>