december 8

Használd ezt a hét tippet szövegíráshoz!

0  hozzászólás

Hetvenhét tippet is adhatnék a szövegíráshoz, de ezzel máris megszegnék egy csomó íratlan (vagy írott) szabályt, például nem szeretnélek túlterhelni, és magamat sem, ezért ebben a bejegyzésben hét olyan tippet adok neked, amely már az elején jól jön, és akkor is tudod alkalmazni őket, ha még sosem írtál szöveget.

A szövegírás JÓ dolog. Jó annak, aki ír, és jó az olvasónak is, ha az írás is jól sikerült. Így,ha eddig még nem próbáltad, itt az ideje, hogy elkezdd.

Lássuk a medvét!

1. Legyen célod!

Ez úgy általában és konkrétan is igaz mindenre. A céltalanság nem nyerő, a szövegírásnál pedig egyenesen és görbén is elengedhetetlen.

Ráadásul a szövegírásnál egy kicsit összetettebb a célt megfogalmazni. Induljunk ki belőled. Elsőssorban ugyanis az számít, hogy mi a te célod az írásoddal.

Ha például van egy jó weboldalad, ahol egy nagyszerű szolgáltatást kínálsz az embereknek -mondjuk könyvelő vagy -, akkor a célod lehet az, hogy új ügyfeleket szerezz. Ez így teljesen rendben van. Csak nem elég. Mert így kihagyjuk az olvasót a képből. Márpedig az olvasónak mindig képben kell lennie, hiszen nélküle úgysem éred el a célodat.

Így mindig kell egy cél az olvasónak is.

Az olvasó célja ebben az esetben az, hogy szerezzen egy jó könyvelőt. De talán egyszerűbb, ha a problémák oldaláról közelítjük meg a célt is. A probléma, hogy az olvasónak nincs rendben a könyvelése. Vagy azt sem tudja, mit kell tenni. Vagy egy vagyon pénzt kér tőle a jelenlegi könyvelője, még sincs minden rendben a számokkal és bevallásokkal.

Így tehát az írás alapvető célja jelen esetben, hogy segítsen az olvasónak, a magasabb célja pedig, hogy eladja a szolgáltatásod. (De ez fordítva is igaz lehet.)

A te célod kihagyható, az olvasóé NEM.

Ha például az írásod célja, hogy önzetlenül segítsen az olvasónak, és megmutassa neki, hogy mi az a hét alapvető szempont, aminek a segítségével kiválaszthatja az ideális, optimális, sőt, az optimidális könyvelőt, miközben más célod nincs is, az írás akkor is rendben van. Magadat kihagyhatod, de sose hagyd ki az olvasót, mert ha nem olvassa el az írásod, akkor hiába törted a buksid és a püfölted a billentyűzeted. Ha elolvassa, de csalódik benne, az még rosszabb.

2. Nézz utána a témának!

Ha megvan az írásodnak a célja, akkor megvan a témája is - valamilyen módon. Tudnod kell, hogy miről akarsz írni.

Itt két eset van.

Az egyik: Mindent tudsz az adott témáról. Vagy, ha nem is mindent, de hatalmas a tudásod, amiből merítkezhetsz. Ebben az esetben a feladat, hogy röviden és érthetően azt az információt add át, amire az olvasónak szüksége van.

A másik eset, amikor még neked is hiányosak az információid. Ekkor nagyon sokat segít, ha utánanézel a témának. Rákeresel a neten, beszélsz másokkal, elolvasol egy könyvet, kutatómunkát végzel.

Az igazán jó írók azért jók, mert nagyon sokat olvasnak. A szövegírásban nemcsak jobbá teszed az írásod, ha utánanézel a témának, hanem hitelesebbé is válsz, mert hivatkozhatsz másokra, megjelölheted a tudásod forrását.

3. Fogalmazz tisztán!

Ezt sokan elrontják. Talán a probléma abban ver gyökeret, hogy már maga a cél sem tiszta. De még ha az is, akkor is el lehet veszni a gondolatok labirintusában.

Nagyon fontos, hogy tisztán kommunikálj. Amit mondasz, az legyen egyértelmű, érthető és jól követhető.

Ha például azt akarod mondani, hogy az időszakos böjt egészséges, és segít az ideális testsúly eléréseben, akkor ne azt mondd, hogy

  • az emberek mennyi mindent kipróbálnak, például...
  • vannak egészséges élelmiszerek, amelyek...
  • a 90 napos fogyókúrával a legnagyobb probléma, hogy..
  • volt egy egy ember, szakálla volt kender...

Nem. Azt mondd: Az időszakos böjt egészséges és segít az ideális testsúly eléréseben.

És arról beszélj, hogy:

  • Mi az az időszakos böjt?
  • Hogyan segít?
  • Hogyan tudják az olvasók megvalósítani?
  • Mire érdemes figyelni?
  • Mi az első lépés, ha el akarjuk kezdeni?

Arról beszélj, ami fontos, és kell a megértéshez. Ha balettozva hányod a rizsát, előbb-utóbb elveszíti az olvasó a figyelmét, te pedig az olvasódat.

4. Úgy írj, ahogyan beszélsz!

Sokan mondják, hogy "de hát én nem tudok írni!"

Megértem őket. A fogalmazás órán nem igazán tanítottak meg bennünket jól írni, sőt, elriasztottak bennünket attól.

Nos, hányjunk fittyet az önbizalomhiányra, mert én azt mondom neked, ha tudsz beszélni, akkor tudsz írni is.

Bár a hétköznapi beszéd tele van olyan elemekkel, amelyeket az írásba nem jó beilleszteni (izé, bigyó, na szóval), de alapvetően nagyszerűen megtalálhatod a saját írói hangodat, ha úgy fogalmazol, ahogyan beszélsz. Ha szóban képes vagy kerek mondatokban kommunikálni, érvelni elmagyarázni dolgokat, akkor ugyanazt írásban is megteheted.

Képzeld el, hogy el kell magyaráznod valakinek egy témát. Mit mondanál neki? Milyen példákat hoznál fel? Milyen szavakat használnál?

Ha ezekre a kérdésekre megvan a válaszod, akkor egyszerűen kezdj el írni. Kicsit majd alakítanod kell a mondatokon, formázgatni, de alapvetően az írásod gerincét megadja az a mód, ahogy "normálisan" beszélsz.

5. Mondj példákat!

Mindig, mindig mondj példákat. Ha olyan dolgokról beszélsz, amiket nem lehet talicskába tenni (szeretet, fejlődés, cél, probléma, megoldás, megközelítés), vagyis ELVONT főnevekkel és fogalmakkal dobálózól, az olvasó nem pontosan arra fog gondolni, amire te.

Például ezt mondod: "Csak akkor érheted el a célodat, ha teszel is érte".

Ez elég érthető, de mégsem eléggé az.

Sokkal jobb, ha azt mondod:

Ha ki akarod adni a könyvedet, de csak álmodozol erről, vagy azt mondod magadnak "á, úgysem sikerülne", akkor keresztet vethetsz a könyvedre. Ülj le a számítógéped elé, és készítsd el a könyved vázlatát. Miután ezzel megvagy, minden áldott nap legalább harminc percre ülj a géped elé, és ÍRJ. Ne gondolkozz, írj. Később még bőven lesz alkalmad alakítani az írásodon. A leghosszabb könyvet is betűnként írták meg. Neked is ezt kell tenned.

Mindig hozz fel életszerű, érthető, mindennapi példákat.

6. A saját véleményedet oszd meg!

Még ha tudományos megfigyelésekkel, tanulmányokkal bizonyítod is az igazad, akkor sem beszélhetsz másról, mint a saját véleményedről.

Nem kell senkit meggyőznöd semmiről, nem kell rábeszélned az embereket valamire. Sokkal jobb, ha megosztod a véleményed. Megmutatod a saját nézőpontodból a dolgokat, és arról beszélsz, te miben hiszel.

Ami igazán hitelessé tesz, azok a saját tapasztalataid. Elméleti szinten is lehet okosságokat mondani. Például: Állítólag az olvasás jót tesz a személyiséged fejlődésének. De sokkal hitelesebb, ha azt mondod:

Öt éve kezdtem el rendszeresen olvasni. Minden nap legalább harminc-negyven oldalt elolvasok. Pár hónap elteltével vettem észre magamon a pozitív változást, amely mostanra csak tovább erősödött. Határozottabb véleményem van dolgokról. sok mindenhez hozzá tudok szólni, és nagyságrendekkel könnyebben fejezem ki msgam szóban és írásban is.

Ha jól akarsz írni, a saját szemeddel lásd a világot, a saját tapasztalataidról beszélj. Legyen véleményed, amelyet az olvasóiddal megosztva elmondhatod nekik, amit szeretnél.

7. Mutasd meg a következő lépést!

Ezt főleg a végére célszerű tenni az írásodnak. Van erre egy fura rövidítés: CTA. Ez a "Call to Action", vagy a felhívás cselekvésre.

Legtöbbször az írásunknak (nem regényről beszélek, hanem a szövegírásról) olyan célja van, amely valamiféle cselekvést vár el az olvasótól. Ez lehet például:

  • Próbáld ki ezt a módszert!
  • Vedd meg ezt a könyvet!
  • Iratkozz fel a hírlevélre!
  • Jelentkezz a tanfolyamomra!

És így tovább.

A tiszta, egyértelmű kommunikációt a CTA-val koronázhatod meg.

Ne hagyd magára az olvasót, adj neki egyértelmű utasítást ahhoz, hogy mit kell tennie. Mutasd meg neki a következő lépést, fogd a kezét, vezesd. Így neki is könnyebb, és te is eléred a célodat.

A "bővebb infó" nem biztos, hogy jó megfogalmazás. A "Tudj meg többet!" már jobb. De fogalmazhatsz egyes szám első személyben is: "Kell nekem ez a tanfolyam!"


Mit gondolsz ezekről a tippekről? Alkalmaztad már valamelyiket? Melyiket tartod a legfontosabbnak?

Kérlek, oszd meg velem a gondolataidat a hozzászólások között!


Ez is érdekelhet

Mit tud az online tanterem?

Mit tud az online tanterem?
{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Szívesen változtatnál? Iratkozz fel ingyenes sorozatunkra!

Hogyan keress pénzt azzal, amit szeretsz?

A WordPressFlow INGYENES hétrészes email sorozata

Nagyon örültem a levél sorozatnak, köszönöm, hogy megírtad. Mind végigolvastam és jegyzeteltem közben, hogy emlékezzek a sok inspirációra ami ezekből érkezett. Úgy gondolom, hogy ha összeáll a kép a fejemben, pontosan miből és hogyan akarok megélni, akkor egészen biztosan rád bízom ennek a felületét, a weboldal létrehozását. Annyira jó, hogy van ilyen lehetőség, hogy a weboldal készítés össze van kötve a személyiségfejlesztéssel.

Betti

>